A shadowing alkalamzása

A cél lehet egy szervezeti egység, munkacsoport, vezetői működésének megfigyelése, bizonyos problémák hátterének, okainak feltárása, egy fejlesztési folyamat előkészítése vagy szervezeti beavatkozások implementációs szakaszának támogatása is.

munkavégzés közben, (megbeszéléseken, közös irodai terekben, munkaterületeken) a célnak megfelelő szempontok szerint figyelem meg az együttműködési aktivitást, az egyének reakcióit, viselkedését, elfogadottságát. Megfigyeléseimet pontosan, értékelés és bírálat nélkül, a történtek feldolgozásával, javaslattétellel kiegészített visszajelzést adok a felelős vezető számára.

A hatékonyság kulcsa a biztonságot adó, támogató légkör, továbbá az is, hogy a szervezet mindennapi életében felbukkanó tanácsadó valamennyi érintett munkatárs részéről elfogadott legyen. Ennek érdekében s vezetőnek be kell vonnia a munkatársakat úgy, hogy nyíltan kommunikálja a munka céljait és a majdani eredményeket is megosztja velük. A shadowing lehet egyszeri vagy több alkalomból álló sorozat is, de minden esetben három szakaszból áll.

• Előkészítés, amikor megismerem, megértem a szervezeti körülményeket, felelős vezeteő motivációit, vezetői problémáit és közösen meghatározzuk a shadowing témáját, a kereteket, valamint egyeztetjük az elvárt eredményeket is.

• A megfigyelés során figyelemmel kísérem a tevékenységeket, néhány órás, esetleg egész munkanapos időszakokban. Ezután – lehetőleg közvetlenül a megfigyelés után – áttekintjük a történteket.

• A feldolgozási szakaszban a megfigyelt alanyok, vagy azok képviselői reflektálnak a tőlem hallottakra, ezeket összevetik a saját benyomásaikkal, megfogalmazzák érzéseiket és következtetéseit, majd cselekvési tervet dolgozunk ki.

 Ajánlatok díjazássalEgyedi ajánlatkérésPróba shadowing kérés 

 

Scroll to Top